A WHO (Egészségügyi Világszervezet) az elektroszmogot egy kockázati csoportba (II.) sorolta a rákkeltő anyagokkal!

Az elektromágneses sugarak biológiai - egészségügyi hatásairól megoszlanak a vélemények.

Vannak, akik szerint nincs veszély, vagy ha van, minimális. Fontos, hogy érzékszerveinkkel nem észleljük az elektromágneses sugarakat, sem azok estleges változását. Ez a tényező nagymértékben csökkenti az emberek veszélyérzetét. Fontos az is, hogy az átlagember szinte semmit nem tud az általa működtetett, vagy felhasznált fentebb említett sugarak fajtáiról, tulajdonságairól, a kapcsolódó fizikai törvényekről. A tájékoztatás döntő hányada az előnyökről számol be és nagyon kevés kézzelfogható információt ad az esetleges hátrányokról, káros hatásokról. A gyártók, szolgáltatók, a felhasznált eszközök veszélyeiről minimális információkat közölnek és ezeket zömében saját mérésekkel támasztják alá. Hatalmas az anyagi érdek, hiszen, ha csak a mobiltelefonokat nézzük kb. 8 milliárd készülék van forgalomban.

Nehezíti a probléma megítélését, hogy pl. bizonyos törvényi előírások sokkal engedékenyebbek, - ezekre hivatkoznak a gyártók / szolgáltatók -, az orvosok viszont az Épületbiológiai Szabvány előírásait tekintik mérvadónak, ami viszont sokkal szigorúbb megközelítésű. Így lehetséges, hogy egyszerre több, egymástól eltérő állítással találkozhatunk, amelyek alapja azonban valós.

Akik szerint van valamilyen veszély, egyenlőre a kisebbséget alkotják - különösen hazánkban -, de számuk egyre növekszik, mert egyre több a téma iránt érdeklődő. Egy részük érzi a káros hatásokat is, hogy probléma van, de nem tudja mi is az pontosan. Hallottak egészségügyi gondokról, biológiai hatásokról (pl. madár, méh stb. pusztulás), de nem sok ismeretük van az elektroszmog tulajdonságairól, tényleges veszélyeiről.

Magyarországon a média (különösen a legnagyobb TV állomások) minimálisan foglalkozik a lehetséges káros hatásokkal. A néző szinte csak a nyilvánvaló előnyöket ismeri meg (pl. 5G).
1-1 kis TV csatorna, vagy kisebb újságok, internetes portálok adnak ugyan bővebb információt a kérdéskörről, de ezek megtekintettségi mutatója messze elmarad a nagy szolgáltatók látogatottságától.

Pedig vannak fontos tények, amelyek sokkal több figyelmet érdemelnének:
A WHO (Egészségügyi Világszervezet) az elektroszmogot egy kockázati csoportba (II.) sorolta a rákkeltő anyagokkal!

A 2013-as EU direktíva (2013/35/EU irányelv) az UNIÓ területén működő vállalkozások számára a dolgozóikra ható elektromágneses kitettség felmérését és - ha szükséges – annak csökkentését  irányozza elő.

A 2016-os magyar rendelet (33/2016. EMMI rendelet) értelmében a mérést követően, ha kockázatértékelés szerint a kitettség meghaladja a jogszabály szerinti határértéket, úgy a munkáltatóknak kötelező gondoskodni a munkavállalók sugárzásvédelméről.
Ez a rendelet 2019. novemberét adta meg a végrehajtás határidejéül, azonban a Covid vírus megjelenése miatt a hatósági ellenőrzések még nem kezdődtek meg.